A Baywatch egykori sztárja, Pamela Anderson levelet küldött Barack Obamának, amiben arra kérte, legalálizálják az összes drogot Amerikában. “Azt gondolom, hogy az emberek sokkal kevesebb drogot használnának, ha törvényes lenne.” Pamela Anderson nem az egyetlen, aki a drogok legalizálása mellett kampányol,  Schwarzenegger kormányzó és Soros György is amellett voksoltak, hogy Kalifornia államban legalizálják a marihuánát . A törvényes engedéllyel a marihuána ára az ötödére csökkent volna, ezért legalább 25%-kal többen fogyasztottak volna marihuánát egy Santa Monica-i székhelyű, a drogfogyasztási szokásokat kutató intézet szerint. A marihuána fogyasztásának legalizásáról szóló törvényjavaslat végül megbukott.

Pamela Anderson egy olasz talkshowban beszélt az Obamának küldött levélről, és arról is, hogy a Playboy januári címlapján ismét ő látható majd . A magazin fotósorozata tiszteletadás az 1960-as Édes élet című filmnek, amiben Anita Ekberg a szökőkútban fürdik Rómában.