A TMZ információi szerint Eva Longoria férje úgy döntött, hogy a színésznőhöz hasonlóan ő is benyújtja a válókeresetet, és ezt pénteken meg is tette. Míg Eva Longoria a Los Angeles-i bíróságoz fordult, addig Tony Parker Texasban adta be a szükséges papírokat, így egyelőre nem tudni, hogy hol is mondják majd ki a válást - írja a Popeater. Texasban állítólag kicsit gyorsabb a folyamat, ebben az államban akár hatvan nap alatt is lezavarják a válást. Bár a párnak van házassági szerződése, a Parker által benyújtott dokumentumokban ezt nem említik meg, hanem az olvasható az iratokban, hogy majd később egyeznek meg a pénzügyi dolgokról.
A pár sajtósa egyébként első körben tagadta, hogy Longoria és Parker válna, de később mégis kibújt a szög a zsákból. “Mélységes bánattal kell közöljem, hogy hétévi együttlét után Tony és én úgy döntöttünk, hogy elválunk. Igazán szeretjük egymást, és imádkozunk a másik boldogságáért” - írta Twitter-oldalán a Született feleségek című sorozat színésznője.