Egyelőre ugyan nem hivatalosan, de elneveztek egy templomot Angelina Jolie-ról a kambodzsai Angkorban - írja a Femalefirst. A színésznő az országban, azon belül is az egykori Khmer Köztársaság fővárosában, Angkorvatban forgatta a Tomb Raider című filmje számos jelenetét, ezen felül az országból fogadta örökbe Maddox nevű gyerekét is, ezért a helyiek Angkorvat egyik templomát Angelina Jolie-ként kezdték emlegetni, illetve a környkén Tomb Raider-menüket kínálnak a büfések. "Egy XII. századi részről, a Ta Prohmról van szó, amit korábban Öreg Brahmának hívtak, eredetileg meg Rajaviharának, vagy királyi kolostornak. Most a közkedvelt neve az, hogy Angelina Jolie Templom. Azt mondják róla, hogy a Tomb Raider számos jelenetét itt forgatták" - mondt a Wenn magazinnak Rajan Zed, a Universal Society of Hinduism vezetője.