Geszti Péter szombati döntésképtelensége mögött más magyarázatot is sejt Nagy Feró: az X-Faktor egyik mentora úgy véli, Janicsák Veca miatt döntött úgy Geszti, hogy a közönségre bízza Wolf Kati sorsát, aki végül kiesett. "Geszti is tudta, hogy főleg a lányok szavaznak, ők pedig a férfiakat juttatják tovább" - méltatlankodott Nagy Feró a Borsnak. "Péter nagyon jó abban, hogy marketinggel erősítse Janicsák Vecát, saját versenyzőjét. Talán az is közrejátszott a döntésben, hogy Kati kiejtésével a versenyben maradt egyedüli lányként az ő mentoráltja gyűjtheti majd be a férfiszavazatokat. És lássuk be, a barátságunk ellenére, ez mégiscsak egy verseny köztünk."

Geszti azonban kikéri magának a feltételezést: "Én csak egyszerűen nem tudtam dönteni" - magyarázta. Hozzátette, nem Takács Nicolasnak és Wolf Katinak kellett volna párbajoznia szombat este, hanem másoknak, két fiúnak.