A naptárairól is híres médiaszemélyiség képmása nemrég felkerült egy kacsintós pénztárcára is. Kiszel Tünde a retróhullámot meglovagló termékkel kapcsolatban elmondta, ő bizony egy eladható termék. Azt azért leszögezte, hogy nem adta be azonnal a derekát a nosztalgikus kiegészítőt megálmodó Dalnoky házaspárnak, kicsit kérlelni, győzködni kellett őt. Dalnoky Ferenc, aki rajong a régi holmikért, állítólag azért kérte fel Kiszel Tündét, mert egy olyan nőt keresett, aki Magyarországon az egyik legjobban ismert médiaarc, és a kellemes, szép kacsintás is fontos feltétel volt. Kiszel Tünde az Aktívnak egyúttal elmondta, hogy bizony nagyon sok festmény készült már róla. Többek között egy fiatal festőművész is felkereste, és végül fényképek alapján alkotta meg műveit. „Valamint szerepeltem reklámfilmekben, játékfilmekben, színházban is játszottam, tehát több lábon állok, sokoldalú vagyok” – fejtette ki Kiszel Tünde.