Az egykor kokainfüggő celeb azt állítja, 18 hónapra volt szüksége, hogy el merje hagyni exférjét, Mark Croftot. „Csak ki akartam kerülni abból a kapcsolatból, amiben voltam, hogy újra biztonságban érezzem magam. Sosem éreztem magam biztonságban ebben a házasságban. Egyszer a kocsiban mondtam neki, hogy elhagyom. Erre azt mondta: ha elhagysz, tönkreteszlek. Elviszem a gyerekeket és elmondok mindent. Az utóbbi 18 hónapban el akartam menni. Már másfél ezelőtt tudtam, hogy rosszul csinálom és változtatnom kell” – mondta Katona a The Sunnak.

Katona amiatt vállalta a nyilvánosság előtt drogfüggőségét, hogy exének semmilyen ütőkártyája ne legyen vele szemben: az utóbbi 10 hónapban dokumentumfilmet forgatott saját életéről, melyet „Coming Clean” (Tisztává válni) címen vetítenek az egyik brit csatornán.

„A gyerekeknek fogalma sem volt a dologról. Tudták, hogy forgatunk, de késő este csináltuk. Gondolkoztam, hogy megnézhessék-e, de még túl fiatalok hozzá” – mondta a négygyermekes anya, aki igyekszik gyerekeit távol tartani a gondoktól, bár a válásról és pénzproblémákról már értesültek.

Katona a 90 perces film sajtóvetítésén elsírta magát: „Nagyot bőgtem a filmen, mert már elfelejtettem azokat a dolgokat, amiken akkor keresztülmentem. Olyan, mintha egy egész más embert látnék, tele van érzelmekkel. Újra éreztem azt a fájdalmat, amit akkor” – nyilatkozta az Atomic Kitten korábbi énekesnője a DigitalSpy-nak.