Egyelőre nem tett eleget a felajánlásoknak, és nem próbálta meg pornózással egyenesbe hozni magát a csődbe ment, plasztikafüggő Heidi Montag, így kénytelen volt megválni a testőreitől - írja a Femalefirst. "Nem engedhetem meg magamnak a testőröket, ezért önvédelmet tanulok és bokszolok. Milliókat költöttem az elmúlt négy évben a biztonságomra, az egészet magam fizettem ki. Őrület, és nehéz ez a helyzet, de az élet nem mindig igazságos" - mondta Montag a Radar Online-nak. Hozzátette, esténként 5-10 ezer dollárt, 1-2 millió forintot költött testőrökre, de ez az összeg jelentősen nőtt, ha utazott, mert akkor fizetnie kellett még a testőrök étkeztetését, szállását is. "Ijesztő az utcán lenni úgy, hogy nincsenek ott a testőreim, az emberek követnek, és nem lehetek elég óvatos. Nyomasztó, és akkor a legrosszabb, ha sok ember között vagyok. Még nem állok készen arra, hogy egyedül menjek ki az utcára. Csak 155 centi magas vagyok, úgyhogy megértem, hogy nem lehetek teljesen egyedül. Éppen ezért nem is járok annyira el klubokba" - panaszkodott tovább Montag, aki a boksz mellett kungfuzik.