horoszkóp

Király L. Norbiról levették a rontást

2010.12.09. 09:34

A Bors híre szerint egy mesterjós talizmánnal, füstös pólóval és mindenféle természetfeletti erőkkel befolyásolja az X-Faktor versenyzőjét. A jövendőmondót Király L. Norbert nevelőanyja kérte meg arra, jósolja meg, mi lesz az énekes sorsa a műsorban. "Készséggel segített: néhány nappal később visszajött, kártyát vetett, amiből kiderült, hogy Norbi az első négy közé fog jutni. Eddig nem is izgultam, bíztam a próféciában" – mondta dr Takács Andrea. "A jós minden héten felfüstöl neki egy pólót. Ezt fel szoktam vinni Norbinak Pestre, és az első élő show előtt ráterítettem a hátára, mert állítólag szerencsét hoz."

Frigur Domokos a lapnak úgy nyilatkozott, hogy először le kellett vennie a rontást Királyról: "Csak ezután kezdtem jósolni, s a kártya nemcsak azt mutatta meg, hogy biztosan a négy közé jut, hanem azt is, hogy egy Ildikó nevű nő veszi pártfogásába. Akkor még senki nem tudta, hogy Keresztes Ildikó lesz a mentora. Adtam egy szerencsetalizmánt Norbinak, és pólófüstöléssel Fortunát is befolyásoltam. Nagyon szurkolok Norbinak, ezen a héten is vetek kártyát" - tette hozzá Frigur.