horoszkóp

Angelina Jolie még szeretne gyereket

tt
2010.12.10. 14:15
Angelina Jolie
Angelina Jolie

A színésznő arról beszélt Larry Kingnek, Brad Pittel nem zárkóznak el attól, hogy akár adoptált, akár saját gyerekük legyen még, de nem most. Angelina Jolie azt is elmondta a műsorvezetőnek, igyekszik a gyerekeit megvédeni a paparazzóktól, de ez nem mindig sikerül. “Igyekszem úgy intézni, hogy a gyerekek olyan helyen legyenek, ahol nehéz őket lefotózni. Az is előfordul, hogy valamit tartanak a fejük felett. Szülőként az egyetlen dolog amit tehetek, hogy figyelek arra, ne érezzék magukat fenyegetve. Mosolygok és úgy teszek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, hogy ne érezzenek semmi negatívat. Ha mégis lefotózzák őket, elmondom nekik, hogy ez csak egy fénykép, nincs semmi baj” – mondta a Budapesten járt színésznő, aki úgy véli, nem egészséges érzelmileg, ha a gyerekek a kamerák előtt nőnek fel.