Egy kalkuttai bíróság pénteken arra utasította az Air India légitársaságot, hogy vegyen vissza egy utaskísérőt, akit 2001-ben azért bocsátottak el, mert túlsúlyos volt. A most 44 éves nőt még 2001-ben küldték el a cégtől. A két bíróból álló tanács döntése szerint Nipa Dhart  a földi személyzethez kell beosztaniuk, és a légitársaságnak három hónapon belül ki kell fizetnie az elbocsátása, tehát a 2001 óta elmaradt fizetését is.

Dhart 2001-ben figyelmeztette a légitársaság, hogy 15 kilogrammal súlyosabb a cég által előírt értéknél. A nő ekkor felajánlotta, hogy a földi személyzet tagja lesz, de pár hónappal később kirúgták. Az utaskísérő pert indított az Air India ellen, de első fokon még ellene ítélt az ügyében döntő bíró. Ügyvédje szerint Dhar a légitársaság orvosa által felírt gyógyszer hatására hízott meg.

Az ítélet pár nappal azután született, hogy az utaskísérő-hiánnyal küszködő légitársaság visszahívta dolgozni azt a tíz nőt, akiket tavaly bocsátottak el, mert túlsúlyosak voltak. A kirúgott, túlsúlyos stewardessek egyébként korábban beperelték az Air Indiát, de eddig egyikük sem nyert a cég ellen. A légitársaság gépei gyakran órákat késnek a létszámhiány miatt. A Hindustan Times című napilap szerdai cikke szerint a csőd felé közeledő Air India jövő márciustól nem tud fizetést adni alkalmazottainak.