horoszkóp

VV Szandikát majdnem hazaüldözte kisebbségi komplexusa

2010.12.10. 20:13

A Való Villa „plasztikcicája” a minap arra panaszkodott, hogy haza akar menni, mert nem érzi magát túl jól a bőrében. Mint kifejtette, úgy érzi, hogy elhatalmasodik majd a kisebbségi komplexusa, és ezt nem teheti magával. VV Szandika ezután vázolta, lehet, hogy a hazamenetel helyett kér egy zacskót, és abban mászkál majd. Később megjegyezte, nem könnyű neki ennyi jó nő között, majd dohányzás közben elmondta, hogy mi tetszik neki lakótársai külsejében, VV Anikónak például az arca, VV Giginek pedig a teste az, amit szépnek talál. Hozzátette, nem irigy a lányokra, és soha nem bántaná őket külsejük miatt, hiszen senki nem tehet arról, hogy szép vagy csúnya, de nehéz megbirkóznia ezzel a helyzettel. A friss lakónak számító VV Zsuzsi megpróbálta meggyőzni arról, hogy VV Szandikának „el kell nyomnia az egóját”, és ugyan a médiaszereplők körében fontos a külső, de ez egy olyan műsor, ahol nemcsak ez számít, hanem az is fontos, hogy ki mit tesz, mit mond, majd egy kis önfényezés következett.