horoszkóp

Németh Kristóf felesége nem egy másik férfi miatt költözött el

2010.12.14. 21:03

Németh Kristóf és felesége, Nikolett egy közös interjúban próbálta tisztázni azt, hogy mi is történt kettejük között. A színész neje a Fókusznak elmondta, kevés időt, figyelmet szenteltek egymásnak, és túl későn jöttek rá, hogy baj van, hiába próbálták megbeszélni a dolgokat, de nem sikerült megoldani a problémát. Hozzátette, augusztus végén jött el az a pont, amikor rájöttek hogy ez így, ilyen formában nem működőképes, egyúttal leszögezte, hogy nem egy másik férfi miatt költözött el otthonról, nem hirtelen felindulásból döntött így, hanem alaposan átgondolta a helyzetet, és bizony nem volt könnyű elhatároznia magát. A színész elmondta, közösen döntöttek úgy, hogy a fiukat nem akarják kiszakítani a megszokott környezetéből. Németh Nikolett hozzátette, egyformán vannak jelen a gyermek életében, ugyanannyi időt töltenek vele, férjével egyébként továbbra is jóban vannak, mindennap beszélnek. A Barátok közt szereplője ismét arra kért mindenkit, hogy biztosítsanak számukra egy kis nyugalmat, és amíg nem történik valami sorsfordító dolog kettejük ügyében, addig nem hajlandóak nyilatkozni.