horoszkóp

Szíj Melinda besokallt a médiafelhajtástól

2010.12.15. 13:06 Módosítva: 2010-12-15 13:09:17

Elzárkózott a sajtótól Szíj Melinda. A Megasztár pénteken kiesett versenyzője a Velvetnek úgy nyilatkozott, befejezett mindenfajta kommunikációt a médiával, mert elege lett: "Kicsit sok volt és elég volt. Azt szeretném, ha a figyelem egy kicsit másfelé orientálódna, és nem mindig én lennék a címlapon. Három hete folyamatosan velem foglalkoznak. Én már elzárkóznék ettől" - mondta erélyesen a kétgyermekes asszony, aki a kiszavazása után a kulisszák mögött azt is kijelentette, soha többé nem áll a színpadra. A Friderikusz által legutóbb csak paródiaként emlegetett Szíj mindemellett hozzátette, köszöni szépen, abból sem kér, hogy a Velveten a vezetéknevét használjuk, mint mondta, Szíj helyett jó lenne, ha például "interjúalanyt" írnánk.