A színész elmondta, hogy két gyereke – a kétéves Thomas és a négyéves Sammy – egyelőre nem érzi magát kínosan miatta, de lehet, hogy később ez megváltozik majd. „Ők is elég viccesek, szóval majd meglátjuk, hogy ki lesz az első, aki zavarba hozza majd a másikat” – nyilatkozta Jack Black a BANG Showbiz munkatársának. A színész korábban azt mondta, úgy tud kellően jó apja lenni két fiának, hogy eleget pihen, így lépést tud tartani velük. A többi szülőnek pedig azt tanácsolja, hogy ne akarjanak egy alapvetően boldog gyereket még boldogabbá tenni: „Ha megpróbálsz egy szinttel feljebb lépni, mondjuk egy kis fagyit adsz neki, akkor az mindent elront.”