horoszkóp

Király L. Norbert nem gondolta, hogy ezrek előtt énekel majd

2010.12.24. 09:45

Az X-Faktor versenyzőinek szerdai koncertjén a Bors szerint nyolcezres tömeg tombolt a Papp László Budapest Sportarénában. A tehetségkutató műsorharmadik helyezettje a lapnak elmondta, soha nem gondolta volna, hogy ennyi ember előtt lép majd fel egyszer, és a fellépés előtt kicsit izgult is, de szerencsére ez idővel elmúlt a közönségnek köszönhetően. „Még hergeltem is őket. Olyan volt, mintha mindig is ezt csináltam volna” – nyilatkozta Király L. Norbert, akit énekesként ugyan nem igazán ismertek el a műsor alatt, de azzal mindenki egyetértett, hogy a hangulatteremtés nagyon jól megy neki. A verseny győztese, Vastag Csaba is izgult, ugyanis tartott attól, hogy betegsége miatt egy hang sem jön ki a torkán.
A Bors Wolf Katit is megszólaltatta, igaz, őt a karácsonyról kérdezték inkább. Mint elmondta, a próbák és a koncertek miatt a szülőknek be kell segítenie a készülődésbe. Hozzátette, családja miatt sem szenteste, sem karácsony másnapján nem hajlandó fellépni, bár kapott meghívásokat.