Az énekes, és partnere, David Furnish megegyezett abban, nem derülhet ki, hogy melyikőjük is a biológiai apja fiuknak, mert így gyermekük egyenlő félként tekint majd rájuk. Zacharyt december huszonötödikén hozta világra egy béranya, és egyes források szerint a fiú születési anyakönyvi kivonatán Elton John van feltüntetve apaként. A 63 éves híresség egy vérszerinti gyermeket szeretett volna, de mivel partnere fiatalabb, lehet, hogy ő volt a donor, az orvosok is ezt javasolták - írja a Sun.

A pár egyúttal reméli, hogy fiuk révén talán esélyük lesz arra, hogy mégis örökbe fogadják azt az ukrán gyermeket, akit már korábban is adoptálni szerettek volna, de a helyi törvények miatt erre nem volt módjuk. Ha minden igaz, a kisfiú tesvérét is magukhoz vennék, ha lehetne.  "A gyermekünk születése csak megerősítette azon elhatározásunkat, hogy segíteni szeretnénk ezen a két csodálatos gyermeken. Sajnos az ukrajnai törvények miatt meg van kötve a kezünk, ezért az elmúlt 12 hónapban egy neves ukrajnai ügyvédi iroda segített nekünk az ügyben" - nyilatkozta David Furnish.