Mint arról már beszámoltunk, ketten is távoznak a Barátok Közt-ből. Lóránt Krisztina és Kardos Eszter a Best magazinnak nyilatkozott az érzéseiről és a terveiről: „Olyan, mintha légüres térbe kerültem volna. Minden megszűnt körülöttem, ami eddig állandóságot, a biztonságot jelentette. Hiszen ha nincs sorozat, nincs állandó bevételem. Kiadtam a lakásomat, albérletben lakom, ráadásul jó ideje nincs mellettem igazi társ sem. Mintha egy kirakóst kéne az elejétől felépítenem, ami nagyon ambivalens érzéseket kelt bennem: egy kicsit félelmetes, másrészt nagyon izgalmas is egyben.” A színésznő arról is beszélt, hogy ennyi idősen már családot akart és gyerekeket, de mivel ez egyelőre nem jött össze, az örökbe fogadás lehetőségén is gondolkodott. Most, hogy elvesztette a munkáját, rádöbbent bizonyos dolgokra: „Azt hittem magamról, hogy végtelenül független és szabad szellem vagyok. De most, hogy kibillentettek a megszokásból, rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem így van. Kifejezetten függök bizonyos dolgoktól, például az anyagiaktól és a megszokott környezettől. Ezeket el kellett engednem, és új lehetőségek után kellett kutatnom. Egy valami máris adja magát: eddig hobbiszinten utazgattam, túráztam, de most ez lesz a hivatásom is, ugyanis túravezető leszek egy túraklubban” – mesélte a színésznő.

Kardos Eszter 16 évesen került a sorozatba, így nagyon fiatalon már több fronton teljesítenie kellett. Főként bizonyítási vágyból, mindenhol a maximumot szerette volna nyújtani, így végig kitűnő tanuló volt. „Akármilyen későn is végeztem a forgatásokkal, még akkor is nekiálltam magolni, hogy ne maradjak le a többiektől. Ám ősszel úgy érzetem, hogy több energiát igényelnek a tanulmányaim.” Ezért szólt a sorozat készítőinek, hogy szeretné, ha egy időre kiírnák a szappanoperából. „Először furcsa volt visszatérni az osztálytársaim közé, mivel eddig ritkán találkoztunk. Ugyan nem vagyok bulizós típus, de most azt is évezem, ha elmehetek az újdonsült barátaimmal szórakozni” – osztotta kamaszos élményeit az olvasókkal. Aradi Balázzsal, Barna Zsomborral és Szabó Kittivel továbbra is tartja a kapcsolatot és reméli hamarosan újra együtt dolgozhatnak.