Egyméteres, zöld bokszkesztyűt viselő, felfújható sárga kenguruval jelent meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfői sajtótájékoztatóján a dán Caroline Wozniacki. Mint kiderült, a játékszert egy újságírótól kapta, miután bevallotta, hogy mégsem karmolta meg egy erszényes.

A lett Anasztaszja Sevastova elleni vasárnapi győzelme után a 20 éves teniszező azt állította újságíróknak, hogy megtámadta egy fiatal kenguru. Mint mesélte, néhány napja a városon kívül járt a barátaival egy parkban és meglátott egy fekvő erszényest. Segíteni szeretett volna rajta, de amikor közelebb ért hozzá, a kenguru megkarmolta, és ezért kellett kötést viselnie a lábán mérkőzés közben.

A világelső később helyesbített. Azt mondta az interjúszobában, hogy csak viccelt, nem támadta meg kenguru, a történetet azért találta ki, mert jobban hangzott, minthogy bevallja: nekiment a futógépnek, így sértette fel a lábát. A bocsánatkérés állítólag azért hangzott el, mert a kengurusztorit unalmasnak nevezték a sajtósok.

A beismerő vallomás után kapott a dán lány az egyik ausztrál újságírótól egy egyméteres sárga kengurubabát zöld bokszkesztyűvel. "Köszönöm szépen az ajándékot. Most már nyugodtan kijelenthetem, hogy készek állok a harcra, amennyiben megtámadnak" - tréfálkozott Wozniacki. Amikor megkérdezték, mi lesz játéktestőre neve, közölte: "Nem tudom még, talán Ugrócska vagy Pelyheske."