Az idős színész pár héttel ezelőtt balesetet szenvedett a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásán, és reméli, hogy kap majd némi pénzt a csatornától, hiszen amíg kórházban volt, nem tudott dolgozni, és mivel két hétig még pihennie kell, továbbra sem léphet fel. "Több százezer forinttól estem el a baleset miatt, de bízom benne, hogy a TV2, amely eddig is nagyon rendes volt velem, megkérdezi majd, hogy kárpótolhat-e,  mert mégiscsak a megélhetésem múlik ezen" - nyilatkozta Zana József a Blikknek. Bár honlapja szerint utoljára márciusban lépett fel, állítólag azért szerepel rajta ilyen régi dátum, mert nem frissíti a weboldalt, és egyébként csak privát fellépései vannak. Koltay Tamás, a televíziós csatorna szóvivője elmondta, a színésznek a tiszteletdíjon kívül fájdalomdíjat is felajánlottak.