Ezrek próbáltak a megasztáros közelébe kerülni az első hivatalos fellépésén Szerbiában, adja hírül a Blikk. A kétgyerekes győri asszony örökre vissza akart vonulni, de végül is igent mondott egy felkérésre, ami a szomszédos Szerbiából érkezett. Kíváncsi volt, hogy még mindig kifütyülik-e mint a klubkoncerteken. „Ez volt az első olyan kizárólag megasztárosokról szóló fellépés, amely a legjobban hasonlított a versenyben megszokott miliőhöz, és ez áll a legközelebb Melinda elképzeléseihez – mondta Tabár Zoltán, a Mistrál Produkciós Iroda koncertmenedzsere a Blikknek. A koncerten Kökény Attila és Tolvai Renáta is fellépett a Blikk értesülése szerint Szíj Melindának volt a legnagyobb sikere. Tatár Csilla ott volt a helyszínen és a így számolt be az eseményekről: „Ő lépett a színpadra harmadikként, és az addig is lelkes kétezer fős közönség felrobbant. Azt mondta, rossz élménye van a koncertezéssel kapcsolatban, hiszen előfordult, hogy a megabulikon kifütyülték, ami még mindig erősen él benne, ezért úgy gondolta, ha itt is hasonlóban lesz része, nem koncertezik tovább.” De nem így történt, mert Szíj Melinda annyira népszerű volt Adán, hogy egy tucat biztonsági őr menekítette ki a sikoltozó rajongók közül.