Újabb versenyt szerveztek a villalakóknak, akiknek az olimpiának kinevezett eseményen testre tapadó öltözékben kellett részt venni - Alekosz nagy örömére. A játékosokat nemek szerint osztották két csoportba. A lányoknak többek közt hulahoppkarikával, szalaggal és egy lovon kellett bemutatni gyakorlatokat. Akárcsak az azóta már kiesett VV Ildikóval közös táncversenyen, VV Éva hozta a formáját, először Tina Turnerként táncolt, majd szexet imitált a lovon, és jóval hevesebben tette mindezt, mint lakótársa, Anikó. Az olimpiát egyébként a Rácz testvérek nyerték meg.
A hétfői összefoglaló nagy része egyébként arról szólt, kit is szeretne kivinni az aktuális kiválasztott, Szandika, aki elárulta, most megint az a vágya, hogy kint maradjon, és lehet, hogy emiatt Bécit hívja majd párbajra. Ezen rettenetes izgalmak mellett még arról is szó volt, hogy Gigi és Jerzy kapcsolata megint válságba jutott, valamint arról is, hogy a villalakók melyik társukat gondolják aljasnak, butának vagy gyávának.