Hiába hozta létre a Raising Malawi alapítványt Madonna azért, hogy Malawiban építsen iskolát, az alapból huss, elszállt négymillió dollár, az iskola meg sehogy sem áll - számol be a PopEater.

Az énekesnő úgy tervezte, hogy összesen 15 millió dollár ráfordításával egy olyan intézményt alakít ki, amelyben négyszáz kislány tanulhat. Az elképzelés azonban hivatalosan is megbukott - Michael Berg, a Raising Malawi társalapítója köremailben tudatta mindezt mindazokkal a támogatókkal, akik pénzzel segítették (volna) a célt.

Az online pletykalap cikke szerint a hűtlen kezelés kérdése is felmerülhet az ügyben, mert az alapítvány pénzéből autókat, golfklubos tagságikat és egyéb, szükségtelennek látszó kiadásokat finanszíroztak a vagyon kezelői. A tervről ettől függetlenül nem tettek le végleg, bár a Malawiban dolgozó szakértők, és jótékonysági akciókban résztvevő munkatársak úgy vélekednek: jobb lenne, ha nem új iskola épülne, hanem az alapítvány más formában támogatná a helyi gyerekek oktatását. Egyébként Madonnai innen fogadta örökbe gyerekeit.