Egy vastag FBI akta részletezi az ügynökség nyomozását az 1997-ben lelőtt Christopher "Notorious B.I.G" Wallace ügyében – írta meg a Gawker. A dokumentumok néhány érdekes részletet is tartalmaznak, mint például azt, hogy a ballisztikai jelentés szerint a lőfegyver egy David Mack nevű korrupt Los Angeles-i rendőrhöz vezeti a gyilkosság szálakat. Ez teljesen új fordulat Biggie ügyében.

A rappert 1997. március 9-én este gyilkolták meg, miután távozott az L.A. Peterson Automotive múzeum zenei rendezvényéről. Tupac Shakurt hat hónappal korábban ölték meg Las Vegasban. Biggie a testőreivel ment ki a múzeumból, majd beült az autójába. Ekkor egy fekete Chevy SS Impala odahúzodott az ablakához, és rálőttek a kocsiban ülőkre. Néhány perccel később a rapper már halott volt – áll az aktában a gawker szerint.

A lőszer rendkívül ritka: fém piercing golyó, azaz 9 mm-es, amit Németországban gyártottak, és csak két helyen lehet megvásárolni az Egyesült Államokban. Ugyanezt a ritka lőszert találták meg David Mack otthonában. A rendőrt egy évre rá letartóztatták a Bank America kirablása miatt – amit állítólag ő irányított a háttérből –, és a rendőrök megtalálták nála a ritka lövedéket. A lakásában Tupac Shakurnak állított oltárt is találtak.

A rapper családja 2007-ben már pert indított David Mack ellen, hiába. Az FBI aktája felfedi, David Mackhez köthető az a bizonyos autó, amiből rálőttek Christopher Notorious B.I.G Wallace-ra.