Victorai Beckham negyedik gyerekét, egyben első lányát várja éppen, nagyjából a hatodik, hetedik hónapban lehet. A pár nem árulta el, hogy pontosan mikorra várják a gyereket. Az egykori Spice Girl most mutatta meg először gömbölyödő hasát, amikor a hétvégén a Los Angeles-i reptéren járt. Igaz, túlságosan most sem mutogatta magát, egyszerű, bő szürke ruhát vett, de azért már így is látszik, hogy kikerekedett a hasa. A házaspár korábban azt nyilatkozta, nagyon örülnek, hogy három fiú után végre lányuk fog születni, mindketten nagyon vágytak már egy lányra. A pár három fia nagyjából ugyanannyi idő különbséggel született. A legidősebb a 12 éves Brooklyn, a középső Romeo 9 éves, míg a legfiatalabb Cruz hatéves.