Jennifer Lopez és az első férje, Ojani Noa viszonya a mai napig elég viharos. Legutóbb Lopez, aki az American Idol egyik zsűritagja, intézte el, hogy Noa ne tudjon a műsorban szerepelni, most pedig Noa akarja beperelni Lopezt. Az énekesnőnek a héten jelenik meg a Love? című lemeze, amin szerepel a One Love című dal, ami Lopez volt szerelmeiről szól, arról, hogy milyen nehezen találta meg az igazit. Ojani Noa szerint a dal megszegi a korábbi egyezségüket, ami szerint Lopez semmi negatívat sem írhat róla - írja a Radar Online. Noa jogi csapata úgy véli, a dal legalább részben róla szól. A dalszöveg alapján nagyjából annyi szólhat a számban Noaról, aki egyébként nincs megnevezve, hogy Lopez azt énekli, először a környék egyik rosszfiújával jött össze, de a kapcsolat nem működött. Noa ügyvédje azt mondta, megvárják, hogy megjelenjen az album, és utána azonnal perelnek. Közben egy másik ügyben Noa jelenlegi barátnője, Claudia Vazquez azt szeretné elérni a bíróságon, hogy nyilvánosságra hozhassák azokat a házi szexvideókat, amiket Noa és Lopez még akkor készített, amikor házasok voltak, de a válóper alatt Noa aláírt egy megállapodást, aminek az értelmében nem jelenteti meg a felvételeket.