Alekosz még az eljegyzést is el tudja képzelni

2011.05.09. 21:20

Mint arról már mi is beszámoltunk, a Való Világ negyedik szériájának győztese igent mondott a saját párkereső műsorra. Alekosz a Fókusznak azt nyilatkozta, elképzelhetőnek tartja, hogy a 16 versenyző között lesz olyan nő, aki a külső és belső tulajdonságokat tekintve is elnyeri a tetszését, és még az eljegyzést sem zárja ki. Egyúttal azt is megosztotta a világgal, hogy fantasztikus érzés volt megnyeri a Való Világ 4-et, és pár órával később is csak nehezen fogta fel, hogy mi is történt vele. Ami a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsort illeti, alig várja, hogy ismét bevethesse magát, hiszen imád flörtölni.
Miután Alekosz a győzelem utáni kötelező köröket letudta, abba a lakosztályba vitték, ahol korábban Jerzy és Gigi töltött el egy éjszakát. Eközben 50 munkás dolgozott azon, hogy a Való Világ 4 egykori szereplőinek otthonát átalakítsák a barátnőjelöltek számára. A küldetés sikerült, és hétfőn este már be is költözött a tizenhat nő, aki Alekosz kegyeiért verseng majd.