Rába Tímea előző életében olasz volt, most sorselemző lesz

2011.05.29. 11:10

A modell ezoterikus iskolába iratkozott, ahol másfél év alatt mindent megtanulhat a „számmisztikától az asztrológiáig”. Itt mutatták meg neki, ki volt előző életében, továbbá az is kiderült, mostani férje testében egyik korábbi apjának lelke él.

„A meditáció alatt úgy éreztem, mintha egy liftben ülnék, amely a negyvenedik emeletről suhan le a földszintre, ahol megláthatom az egyik régi életem. Így is lett, kiderült, valaha Olaszországban születtem, és az édesapám orvos volt. És mindketten ugyanazon a napon haltunk meg, valószínűleg egy hajókatasztrófában” – mondta Rába a Blikknek. „Kiderült, hogy az előző életemben lévő apám lelke a reinkarnáció során a férjembe, Tóbiás Józsefbe költözött. Így valójában az apámmal élek együtt már 13 éve boldogan!” – tette hozzá az ufókban is hívő Rába, aki szerint alátámasztja a látomást, hogy férjével együtt nagyon szeretnek Olaszországba járni, és hogy Tóbiás utálja a tengeri utakat. Egyébként, ha elvégzi az ezoterikus iskolát, sorselemző lesz a modell.