horoszkóp

Veronika nem utazik Alekosszal sehová

2011.05.31. 21:47

Miután ismét kijelentette Alekosz, hogy a villában nyert Maldív-szigeteki útra korábbi nőjével megy, Veronika megsértődött, és visszamondta a görög nyereményutat - egyelőre úgy néz ki, kettejük kapcsolata másfél napot bírt ki.

„Tündivel fogok odamenni, ez már el van döntve. Már mondtam is neki, de még nem beszéltük meg a részleteket. Én úgy érzem, hogy az az utazás, hogy is mondjam… megérdemli azt, hogy őt vigyem, arra az igazi álomutazásra. Ahol majd búvárkodunk... amit én tanítottam meg neki” – mondta Alekosz a Fókusznak.

Veronikát is megkereste a csatorna, ő hirtelen nem is tudott mit kezdeni a hírrel, mindenesetre a Reggeli adásába nem kísérte el az S-modellt, és kijelentette, hogy nem hajlandó vele Görögországba utazni. „Ezek után nekem annyira már nincs kedvem vele… most tényleg, hogyha más nőbe szerelmes, a Tünde is szerelmes az Alekba, akkor nincs miről beszélni” – nyilatkozta Veronika.

Alekosz egyébként fél évnyi villalét után hétfőn hazamehetett, természetesen egy stáb kíséretében. A VV4 nyertese elégedetten konstatálta, hogy minden lapból, amiben megjelent, van két érintetlen példány a szobájában és nagyon örül az anjya által készített zsíros kenyérnek is.