horoszkóp

Hajdú vs. Sarka: az asszony elérte, amit akart

2011.06.05. 11:06
IMG 4860

Együtt dolgozik Hajdú Péter és felesége, Sarka Kata "A szépségkirálynő 2011" című műsorban. Sarka nem nevezett, hanem gyakornokként működik közre a produkcióban, ez pedig a Bors szerint  konfliktusokat szül - például, azért, mert az első forgatási napon Sarka nem ért be időben, mert közös gyereküket vitte bölcsődébe. De nemcsak az ehhez hasonló esetek okozhatnak összezördüléseket, hanem az is, hogy - szépségkirálynő-választás okán - jócsaj-hordák fognak nyüzsögni Hajdú körül. Sebaj, gyakornokként Sarka majd rajtuk tartja a szemét.

"Kata abszolút alkalmas egyébként a feladatra, de a közös munka nem tesz jót egy házasságnak. Ráadásul amikor jelentkezett az akadémiára, azt kérte, hogy soha ne dolgozzunk együtt. Erre most ő ajánlkozik, a lányok miatt!" - kommentálta az esetet Hajdú. Neje annyit tett hozzá: a férjében bízik, a lányokban nem, és meg fogja állni a helyét.