Egy teljes délelőttön át forgatott a Jóban Rosszban stábjával Rogán Antal, neje, Cecília és ebük, Krumpli. A sorozat ősszel adásba kerülő epizódjában a politikus önmagát fogja alakítani, de nem ám azért, mert így indítaná el színészi karrierjét – csak felkérték.
„Fontos volt, hogy önmagamat alakíthattam a rögzített jelenetekben, hiszen bohóckodásba, tényleges színészkedésbe nem mentem volna bele, de ezt nagyon ügyesen kitalálták és megoldották a Jóban Rosszban alkotói, hiteles a történet.” – nyilatkozta a politikus a TV2 közleménye szerint. Felesége még tovább ment: állítása szerint régi álma vált valóra azzal, hogy ilyen szerepben is kipróbálhatta magát. A kutya nem mondott semmit.
A „hiteles történet” szerint Rogánék a Kossuth téren sétálnak, miközben váratlanul összetalálkoznak az alsónadrágban flangáló Kondrád főorvossal. A polgármester szóváltásba keveredik a hiányos öltözetű doktorral, aki – mint kiderül – galád összeesküvés áldozata lett.