Kedden tárgyalták Majka és Kótai Mihály ügyét, akiket súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással, valamint önbíráskodással vádolnak, ám az ózdi rapper nem jelent meg - írta a Blikk. A lap úgy értesült, Majka amerikai tartózkodására hivatkozva mentette ki magát.

A vád szerint Kótai 2000 környéként 9 milliót, Majka 4,6 milliót adott kölcsön Sz. Gábor vállalkozónak, később pedig megfenyegették a férfit, Kótai pedig egyszer torkon is ragadta. Bár tagadják, állítólag Sz. Gábor anyhához is felmentek egy alkalommal, és elhangzott az a mondat, hogy keresztre fogják feszíteni. Majka öt, Kótai akár 8 évet is kaphat.

A bíróságon egyébként Kótai 120 millió forint tartozásról beszélt, azt pedig elutasította, hogy fenyegette vagy bántotta volna a férfit.