"Annyi minden történt velem az utóbbi időben, hogy az szerintem három embernek is bőven elég lett volna" – mondta a Blikknek a színésznő, aki nemrég még pszichiátrián pihent, bár kénytelen volt otthagyni, mert zavarta a felújítással járó kopácsolás. "Már teljesen jól vagyok. Attól pedig nem félek, hogy bármi baj ér" – tette hozzá. Mint kiderült a Madách Színházba is megy meghallgatásra, de azt még nem mondhatta el, hogy melyik darabra készülnek.