Klapka György 22 éve él együtt párjával, Kiss Marival, és szándékában áll őt elvenni. A nő azonban kiakadt élettársára, amiért valaki nyilvánosságra hozta a terveiket, és az megjelent egy lapban. A 83 éves üzeletember a Tv2 Aktív című műsorban elmondta, ennek ellenére továbbra is házasodni szeretne. “Szidott engem, mint a bokrot, valami belső informátor mesélte el nekik” – nyilatkozta Klapka György, aki eddig négy feleséget tudhat maga mögött. Első házassága két évig tartott, a második több mint tíz évig, ekkor született meg az első gyereke. A harmadik házassága mindössze egy hónapig tartott, érdekházasság volt, 3000 márkát kapott azért, hogy valaki állampolgárságot kapjon. Ekkor már az életében volt Mary Zsuzsi, akivel a mai napig kapcsolatban állnak: Klapka fizette Mary Zsuzsi új fogsorát .