Schwarzeneggerék elválnak

tt
2011.07.02. 11:12

Arnold Schwarzenegger és felesége, Maria Shriver körülbelül 400 millió dolláron (72 milliárd 735 millió forinton ) osztozkodnak, törvényesen fele-fele arányban – a TMZ úgy tudja, nem kötöttek anno házassági szerződést. Maria Shriver pénteken beadta a válókeresetet, és a vagyon elosztását tekintve határozott elképzelése van, tisztességes válást szeretne. A kaliforniai törvények szerint mindenen, amit a házasság ideje alatt szereztek, fele-fele arányban kell osztozkodniuk. Arnold Schwarzenegger vagyonát 300 millió dollárra becsülik, Maria Shriverét pedig 100 millió dollárra. Azonban a házasságból korántsem biztos, hogy Maria Shriver kerek 200 millió dollárral lép majd ki, az ilyen válásokra a TMZ szerint jellemző, hogy egyikük megkapja a házat, a másik valami mást, amihez ragaszkodik. Maria Shriver ügyvédje Laura Wasser, Arnold Schwarzeneggeré Bob Kaufman , a válási folyamat hónapokon át tarthat majd.

Schwarzenegger és Maria Shriver 1986-ban házasodott össze, kereken 25 éven át voltak házasok, míg ki nem derült, hogy Arnold Schwarzeneggernek a házvezetőnőtől is van egy gyereke.

Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver az esküvőn
Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver az esküvőn

A Velvetet már a Facebookon is megtalálja, klikkeljen ide, lájkoljon minket!

20%
3990 Ft
3192 Ft
20%
3900 Ft
3120 Ft