Tizenkilenc éves lány lett Miss Libanon

2011.07.11. 15:03 Módosítva: 2011.07.11. 17:45

Július 10-én vasárnap megválasztották Libanon szépét Bejrútban. Az ítészek között szerepelt Reem Acra divattervező, Guy Manoukian zeneszerző és egy korábbi szépségkirálynő, Dina Azar, és az est folyamán fellépett egy helyi szupersztár, Ragheb Alama. A jelentkezőknek fürdőruhában és estélyiben is végig kellett vonulni a zsűritagok és a közönség előtt. Az esélyesek körét folyamatosan szűkítették, először hat lánynak kellett távoznia, majd a maradék tíz lányból öt jutott tovább – írja a waleg.com. Az öt döntősnek mind válaszolnia kellett egy kérdésre a közösségi médiával kapcsolatban, hogy vajon milyen hatással van a személyes szabadságra, hol vannak a határok. A Miss Libanon címet idén a 19 éves Yara Khoury Mikael nyerte el, és - ahogy ez a szépségversenyeknél már bevett szokás - elődje adta át a koronát. A színpadra később felment az idei királynő édesapja is, hogy gratuláljon gyermekének. Az idei győztesről szinte semmit sem lehet tudni, pedig több oldalon is azt írták, nagyon jól bánt a közösségi médiával a felkészülés ideje alatt, ügyesen toborozta a híveit Facebookon és Twitteren. Ennek ellenére például a facebookos adatlapján az sem látszódik idegeneknek, hogy hány ismerőse van. Az eseményről közvetítő néhány oldal szerint nagyon sok.