Fábry Sándor május végén Müller Péter talkshowjában ivott pár korty bort, majd kocsiba ült: mivel az esetről képek készültek, a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a műsorvezető ellen.

Fábry leányfalui lakos, a kerületi rendőrkapitányság kezdett nyomozni ügyében, de nemrég átadták az ügyet a megyei főkapitányságnak: „Azt a tájékoztatást kaptuk a kollégáktól, hogy már úton vannak felénk azok a papírok, amelyek ezzel az üggyel kapcsolatosak. Csak ezek átvizsgálása után döntünk a továbbiakról – mondta a Blikknek Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Kamarás Péter ügyvéd szerint nehéz lesz bizonyítani a showman vétségét, ugyanis az újságokban közölt képek nem elegendőek ahhoz, hogy eljárást indítsanak ellene. „Ha Fábry nem tesz beismerő vallomást, akkor nem sok mindent tehetnek ellene. A felvételek alapján ugyanis nem bizonyítható, hogy alkoholt ivott. Ha azt mondja Fábry, hogy kamu italt fogyasztott, akkor semmit nem tehetnek. De beismerő vallomás esetén sem egyszerű a dolog. Meg kell vizsgálni, mit evett aznap. A szakértő ez alapján állapítja meg, hogy mennyire befolyásolhatta az a néhány korty bor, amit a műsorban ivott. Ha nem volt még ilyen ügye, akkor nem biztos, hogy elveszik a jogosítványát. Megúszhatja pénzbírsággal” – mondta a lapnak az ügyvéd.

Egyébként a műsor végére elfogyott az üveg bor, de nem tudni, mennyit ivott belőle Fábry.