Iszak Eszter elmenekült Abu-Dzabiból

2011.07.13. 08:15

A VIVA műsorvezetője modellkarrierje miatt került az Emirátusokba, nem vállalt erotikus munkát, inkább hazamenekült. „Mivel hat éve modellkedem, a nevem több ügynökség adatbázisában is szerepel. 2010 nyarán az egyik cég megkeresett egy hoszteszmunka lehetőségével. Elmentem a castingra, ahol kiderült, hogy az Emirátusokról lenne szó, és mivel sok rosszat hallottam az ilyen típusú utazásokról, rögtön nemet mondtam. Ezután szólt egy barátnőm, hogy ő is ismeri ezt a céget, többször dolgozott már velük, és megnyugtatott, hogy nincs semmi félnivalóm, nem erotikus munkáról van szó, kizárólag hoszteszfeladatokra keresnek lányokat. Még anyukám is utánakérdezett az ő szüleinél, és végül nyugodtan engedett el. Abu-Dzabiba utaztunk ki, ahol egy nap után a beszélgetésekből kiderült számomra, hogy a lányok egy része a hoszteszkedésen túl erotikus munkát is vállal. Ekkor pánikba estem, nagyon megijedtem, és szóltam a szervezőknek, hogy haza akarok menni. Ők ezt elfogadták, így másnap összecsomagoltam, és eljöttem” – nyilakozta a Borsnak Iszak.

iszak386

Bánovics Marcsi playmate is járt egyszer Dubajban, ő sem vállalt erotikus munkát, de már a fotózást is bánja: „Rengeteg önmagát ügynöknek nevező személy tett munkaajánlatot. Mindig bontottam a vonalat, és már azt is bánom, hogy egyszer jártam Dubajban egy fotózáson. De attól nem kell tartanom, hogy rólam kiderül bármilyen pikáns történet. Ugyanis nincs” – mondta a 2005-ös playmate döntős modell a Borsnak.