Szombat délután négy óra körül ment ki a londoni rendőrség Amy Winehouse házához, ahol az énekesnőt holtan találták - írja a TMZ. "A rendőrséget a londoni mentőszolgálat hívta ki a Camden Square-i címre, nem sokkal 16:05 előtt, szombaton, július 23-án, azután, hogy egy halott nőt jelentettek. A rendőrök egy 27 éves nőt találtak a házban, akit a helyszínen halottnak nyilvánítottak. Jelenleg folyik a nyomozás, hogy megállapítsák a halál okát, egyelőre még nincs rá hivatalos magyarázat" - adta ki közleményben a londoni rendőrség, nem nevesítve Amy Winehouse-t.

Az énekesnő a visszatérését tervezte, de nemrég lemondta az egész comeback turnét, miután első visszatérő koncertje botrányosan sikerült. Utoljára halála előtt néhány nappal lépett fel felfedezettje, keresztlánya társaságában, de már ekkor sem énekelt, csak tétlenül állt a színpadon.

Winehouse első slágere is már arról szólt, hogy nem akar rehabra menni, életét végigkísérte a keménydrog-fogyasztás, amiről úgy tűnt, néhány sikertelen elvonó után sikerült leszoknia. Az utóbbi időben viszont azért aggódtak ismerősei, hogy halálra fogja magát inni, állítólag állandóan vodkát ivott.

A 27 éves énekesnő ezzel csatlakozott azon zenészek bizarr klubjához, akik 27 éves korukban vesztették életüket, mint Kurt Cobain, Janis Joplin, Jimmi Hendrix vagy Jim Morrison.

Az énekesnő halálhíre máris bejárta a világhálót, Twitteren jelenleg ez a legmeghatározóbb téma, ezt követi második helyen a már említett 27-esek klubja.

"Olyan hihetetlenül lesújtó ez, annyira sok szinten. Tényleg, akkora tehetség volt" - írta blogján reagálva a halálhírre Pere Hilton sztárblogger.

Londoni pályatársa, akivel nagyjából együtt alakult a karrierje, Lily Allen is reagált a halálhírre. "Ez több mint szomorú. Nincs mit mondani. Annyira elveszett lélek volt, nyugodjon békében" - írta Lily Allen Twitteren.

Winehouse-nak két albuma volt, a 2003-as Frank című, valamint a 2006-os Back To Black, amivel néhány hónap alatt meghódította az egész világot. Évek óta tervezte a második albumot producerével, Mark Ronsonnal. Úgy volt, hogy 2011 elején megjelenik a várva várt harmadik lemez, de ez elmaradt, a producer tavaly nyáron arról nyilatkozott, hogy egyelőre egyáltalán nem tudtak nekiállni a lemez elkészítésének.

Korábbi interjúk alapján az énekesnő szülei, amennyire lehet, fel voltak készülve arra, hogy lányuk életmódja könnyen a halálát okozhatja. "Régóta tudtam, hogy a lányomnak problémái vannak. [...] Rájöttem, hogy a lányom akár egy éven belül is meghalhat. Azt nézzük, ahogy szép lassan megöli magát. Már elfogadtam magamban a halálát. Összeszedtem az erőmet, és megkérdeztem, hogy mit szeretne, hogyan temessék el, és melyik temetőbe. Mert a drogok el fogják vinni, ha ezt az utat folytatja" - idézte a Daily Mail Winehous anyjának, Janis Winehouse-nak egy 2008-as nyilatkozatát.