Az 54 éves Kitty Lambert és az 53 éves Cheryle Rudd kötötte az első melegházasságot New York államban vasárnap hajnalban, azon a napon, amikortól kezdve azonos neműek is házasodhatnak New Yorkban. A két nagymama Niagara Fallsban, a Luna-szigeten, a Menyasszonyi fátyol-zuhatag és az Amerikai-zuhatag közelében mondta ki a boldogítót, a jelentős eseményen a korábbi házasságaikból született öt felnőtt gyerekük mellett barátaik, ismerőseik, támogatóik és arra tévedő turisták is részt vettek - a Reuters Hírügynökség szerint több százan jelentek meg a helyszínen. Lambert és Rudd már több mint tíz éve együtt vannak. "Talán én leszek az első ember a történelemben, aki így állhat itt. Pedig csak egy átlagos nagymama vagyok. Életem egyik leghihetetlenebb pillanata lesz, de nemcsak számomra, hanem egész New York állam számára is" - mondta a ceremónia előtt Lambert a New York Timesnak. A hivatalos házasságkötés előtt egy spirituális vezető is megáldotta és összekötte a párt.

New York állam kormányzója június 24-én írta alá a melegházasságot legalizáló törvényt. Az Egyesült Államokban jelenleg hat állam, valamint a főváros, Washington területén kelhetnek egybe az azonos nemű párok.