Dolly Parton énekesnő 65 évesen is rendszeresen koncertezik még, és azt mondja, a tervei szerint a temetőbe is a színpadról viszik majd - írja a Femalefirst. "Az a tervem, hogy egy nap majd a színpadon halok meg, de egyelőre nem tervezem" - mondta Parton az Elle-nek. Azt is elmondta, hogy nagyon szívesen énekelne Lady Gagát, mert úgy érzi, megérti. "Már jóval előtte botrányos voltam. Már azelőtt fura ruhákat hordtam, hogy ő megszületett volna. Tudom mihez kötni a munkásságát" - mondta.