"Minden állításomat hivatalos papírokkal alá tudom támasztani, így azt is, hogy Tornóczky Anita eddig egyetlen egyszer törlesztett százezer forintot abból a hétmillióból, amit jogerősen nekünk ítélt a bíróság" – magyarázta a Borsban Zimonyi Ferencné, aki egy évre bérbe adta az üzlethelyiségét a volt miniszterelnök nevelt lányának. Az ügy bíróság elé került, ahol 22800 euró kamatos tartozás, és 800 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezték az egykori műsorvezető cégét. "Nem akarok kibújni a felelősség alól, de csak a tartozás egynegyedét érzem jogosnak. Két éve próbálok vele megegyezni, a megkereséseinkre azonban nem reagál érdemben" – nyilatkozta az egykori műsorvezető.