Elárverezhetik Burt Reynolds otthonát, ha nem fizeti ki 1,2 millió dolláros (225,6 millió forintos) tartozását – írja a Reuters. Ugyanis jelzáloggal terhelt floridai háza mellett ekkora hátralékot halmozott fel, így per indult ellene. A pert a hitelező Merrill Lynch Credit Corp. indította, mivel szerintük a rehabot is megjárt Reynolds 2010 szeptembere óta nem fizetett egy centet sem a házért. Ezért nemcsak a fent említett 1,2 millió dollárt, hanem annak kamatait és a perköltségeket is állnia kell majd Reynoldsnak, ha úgy dönt a bíróság.

A helyzet azonban még ennél is rosszabb, mert a BankAtlanticnek is jelzáloga van a 2,4 millió dollárra (451,2 millió forint) taksált házon 750 ezer dollár (141 millió forint) értékben. A jelzálogokat még a 75 éves, tavaly szívműtéten átesett Reynolds exneje, Loni Anderson tetette a házra, és 2019-is kell megfizetniük a részleteket. A 11 600 négyzetméteres villát tulajdonosa már 2009-ben árulni kezdte, de a 8,9 millió dolláros (1,67 milliárd forintos) irányár túl soknak bizonyult eddig.