Ugyan már egy hónapja lebuktak, Debreczeni Zita csak most vállalta fel hivatalosan új pasiját, Molnár Viktort, akivel 12 évvel ezelőtt már járt néhány hónapig, ám akkor a távolság miatt nem működött a kapcsolatuk. "[...] egy budapesti divatbemutatón találkoztunk először. Akkor én 19 éves voltam, ő pedig alig 18. Első látásra szerelmesek lettünk egymásba, de csak akkor tudtunk találkozni, amikor én Budapesten voltam. Olyan volt ez, mint egy igazi romantikus tiniszerelem"- magyarázta a fotóssá lett modell a Best magazinnak. Szakításuk után tíz évig nem beszéltek egymással, aztán egy rendezvényen összefutottak. "Ferivel május elején ért véget a kapcsolatunk, Viktorral pedig csak rövid ideje találkozgatok, így szó sem volt hűtlenségről. Most úgy érzem, ismét nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, ami annak is köszönhető, hogy Viktorral hasonlóan gondolkodunk az életről, teljesen egy hullámhosszon vagyunk" - nyilatkozta a lapnak Debreczeni.