Az Oscar-díjas színésznő ugyan több filmjében vetkőzött már, de ez nem jelenti azt, hogy túlzottan kedvelné a meztelen jeleneteket, sőt, kifejezetten utálja azokat. Ennek ellenére persze kötelességtudóan megszabadul a ruháitól, és ezt tanácsolja másoknak is. „Ha panaszkodsz vagy megpróbálod halogatni, akkor is meg kell csinálni, persze meglehetősen bizarr dolog” – nyilatkozta Winslet, aki szerint igen érdekes lehet, ha megpróbálod elmagyarázni a családtagoknak, hogy aznap mit is csináltál. „Kedves mama, ma XY bal heréjét odanyomta az arcomhoz” – viccelődött a színésznő. A 35 éves híresség egyúttal arról is beszélt a V magazinnak adott interjújában, hogy Oscar-díja ellenére minden alkalommal tanul valami újat. Hozzátette, bár nagyon megviselte A felolvasóban nyújtott alakítása, amiért megjutalmazták, azért nagyon büszke a filmre.