A Rolling Stones frontembere nemrég azt nyilatkozta, örülne, ha Keith Richards nélkül ünnepelhetné jövőre a zenekar fennállásának 50. évfordulóját. Jaggert azzal húzta fel Richards, hogy nemrég megjelent életrajzi könyvében nevetségessé tette. „Lehet, hogy visszatértünk a Marquee-ba (londoni klub, a zenekar első fellépésének helye), hogy elfogadjuk 50 éves munkánk emlékplakettjét, ahelyett, hogy turnéznánk. Ez jó lehet – de csak ha Keith nem jön. Charlie Watts jöhet (bár ő csak évekkel az első fellépés után csatlakozott a csapathoz), de ő nem kap természetesen plakettet” – mondta Jagger a Live magazinnak. Jagger nemrég összeállt egy album erejéig Joss Stone-nal, Dave Stewarttal, Damian Marleyval és AR Rahmannal – Richards nem is hallotta új dalaikat. „Ronnie (Wood) meghallgatta. Kedves, nagyon támogat. Tetszett neki a lemez, főleg az első számok. Charlienak is tetszett. Jó füle van. Keith azt mondja, Chuck Berryt hallgat, nem tudom, ebből mi igaz” – tette hozzá Jagger.