Korábban a színész ügyvédje is elmondta a Velvetnek, hogy Damu Rolandnaknem áll szándékában megszökni, ezt pedig a Jóban Rosszban egykori szereplője is megerősítette a Borsnak hozzátéve, hogy hogy ez a csaja, családja és apja miatt sem jutna az eszébe: "Felhívtam az apámat, amikor kijöttünk a tárgyalóteremből, mondta, hogy ne szórakozzak már vele, hogy hat évet kaptam, hiszen tudom, hogy beteg, cukros. Aztán rosszul lett, ki kellett hívni hozzá a mentőket. Apámat sajnálom. Azzal engedett el, hogy ugye, nem lesz bajod, kisfiam?" - magyarázta a színész a lapnak, hozzátéve, hogy apja mindeddig büszke volt rá, "majd jön egy ilyen nő és mindennek vége". "Lehet engem ütni-verni, mert elbírom, de hogy a szeretteim is tönkremennek ebben, azt nehezen viselem" - fűzte hozzá. Állítólag Damu csaja is nehezen viseli az ügyet, az ítélet után benyugtatózta magát.