Ugyan a színésznő már május elején elkezdte ledolgozni a 480 óra közmunkát, amit a nyaklánclopása miatt kapott, eddig mindössze 60 órát tudott le belőle - írja a RadarOnline.com. "A [jogászokból álló] csapata azt tanácsolta neki, hogy rendszeresen jelenjen meg a kijelölt központban, de ő nem hajlandó erre. Nem igazán aggódik amiatt, hogy nem tudja teljesíteni a meghatározott óraszámot, mivel egy egész éve van rá" - mondta a RadarOnline.com-nak egy névtelen ismerős. A jól értesült forrás szerint Lohannek össze kell kapnia magát az október 17.-i meghallgatásig, a bíró ugyanis korábban kijelentette, semmiféle kifogást nem fogadnak el tőle. Bár szóvivője szerint Lohan igyekszik rendesen végezni a közmunkát, apja nemrég megjegyezte, aggódik, hogy szétbotoxozott lánya nem veszi elég komolyan a közmunkát. "Az ügyvédeivel együtt mindent megtettünk azért, hogy megússza a börtönt, így a legutolsó, amit látni szeretnék, az az, hogy megsérti a szabályokat."