Brad Pitt Kőbányán, a konzervgyárban forgatja ősszel a "World War Z" című zombiakciófilmet. Családostul jön, itt lesz Angelina Jolie is, meg az egész pereputty – írja a kobanya.info. (Reméljük, már Pitt és Jolie is jobb színben van.)

Adam Goodman, a film producere a lapnak kifejtette, azért választották Kőbányát, mert itt megvolt, amire vágytak: ideális helyszín és megfelelő fogadókészség. "A producer külön kiemelte Kovács Róbert polgármester szerepét, aki az első pillanattól fogva támogatta az elképzelést. Szerinte a kerület fogadókészsége legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a helyszín. Nem filmbarát környezetben ugyanis nem tudnának dolgozni. Adam Goodman kijelentette, hogy az eddigi tapasztalatai alapján másoknak is ajánlani fogja forgatási helyszínnek Kőbányát" – szólnak a lap szívmelengető sorai, hogy a következő közlésben csúcsosodjanak ki: "a filmnek köszönhetően a kerület felkerül a filmipar térképére".

Egyelőre úgy tűnik, a munkák október 10-től november 10-ig tartanak majd. "A rendező és az operatőr maximalista, a tökéletességre törekszenek minden jelenet, így a kőbányai akciójelenetek felvétele során is."