Hajdú Péter hadjáratot indított az első fokon hat év letöltendőre ítélt Damu Roland ellen, miután a színész megszegte a vele kötött exkluzív szerződést. Nemrég már kasztingolt egy Damuverte nőt, most pedig a színész elsőfokú perének bírónőjét hívta meg a Frizbibe, hogy cáfolja meg Damu ügyvédjének, Ruttner Györgynek azon állítását, miszerint a bírónő lemondása és az ítélet visszhangjai összefüggés lenne. Dr. Szabó Noémi itt mondta el, hogy már több hónappal ezelőtt bejelentette lemondását, melyet a Köztársasági Elnök most fogadott el. Nem is érti, magyarázta, hogy miért gondolja bárki azt, hogy ennek köze volna Damu Rolandhoz. Az ok sokkal prózaibb: húsz év után védőügyvédként akarja folytatni az igazságosztó, aki soha nem egyes szám első személyben beszél, amennyiben a bírósági dolgokról van szó.
A bírónő azt is elmondta, biztos benne, hogy bíróként mindig megtartotta objektivitását, a sajtót egyáltalán nem olvasta, sőt általában jellemző a bírákra, hogy nem figyelnek arra, mit irkálnak az újságok. A bíróságon soha nem számít a sajtóban megjelent nyilatkozat, hiszen az nem bizonyíték. Dr. Szabó Noémi továbbá úgy érzi, mindent elért a bírói pályán, amit csak el akart, így ideje továbblépnie.
Update: azt RTL Klub Reggelijében és Fókuszában viszont Damu Roland apja haknizott. Kifejtette, Damu 12 éves volt, amikor szülei válása után az apjának ítélte a bíróság. "Történtek olyan dolgok a válás idején, amelyek összezavarhatták őt, de erről nem szeretnék beszélni. Elég legyen csak annyi, hogy Rolandnak nem véletlenül rossz a kapcsolata az anyjával, négy éve pedig szóba sem áll vele" – fejtette ki Damu Rudolf, hozzátéve: nem gondolja, hogy fia bűnös lenne, dulakodást el tud képzelni, de – mint mondta – nemi erőszak biztosan nem történt.
És mondott sok mást is, a Fókuszban például azt, hogy Palácsik Tímeával ő, a papa jóban volt, úgyhogy nem történt nemi erőszak, legfeljebb önvédelem, mert Palácsik ütött először.
Dr. Ruttner György, Damu Roland jogi képviselője kifejtette, bár az édesapát is meghallgatta a bíróság, többet számít az az igazságügyi orvosi szakértői vélemény, amely az első fokú ítélethirdetés napján érkezett meg a bíróságra, és amely az ügyvéd álláspontja szerint nem számított be az ítélet meghozatalába. "Ez a szakértői vélemény ugyanis egyértelműen cáfolja, hogy az a bizonyos erőszak bekövetkezhetett-e úgy, ahogy azt a sértett állította."