Kamerák rögzítették Liptaiék támadóit

2011.09.29. 07:35

Térfigyelő kamerák rögzítették, amint behúznak egyet Liptai pasijának, B. Péternek múlt pénteken este, a Jam Pub előtt - írja a Bors és a Blikk. A napilapok információi szerint a rendőrség már tanulmányozz a felvételeket, a Blikk pedig úgy értesült, a támadó társát - aki az eset után a helyszínen maradt -  és B. Pétert már ki is hallgatták. A felvételekből kiderült, hogy a Mokka felelős szerkesztője nem ütött vissza, bár, ha akart volna, sem igazán tudott volna, mert miután támadója megcsapta, elmenekült a helyszínről. Hogy valójában miért verték meg Liptai pasiját, nem tudni, mert míg a Blikk úgy tudja, mindössze a taxin vitatkoztak össze a támadóval, addig a Bors azt állítja: B. Péter azért kapta az ütést, mert nem hagyta szó nélkül, hogy lekurvázták barátnőjét. A Mokka felelős szerkesztője állítólag akkora ütést kapott a támadótól - aki a Bors szerint birkózó -, hogy eltört az arccsontja, elrepedt az orra, és több foga is kiesett.